KÖNYVELŐ ÜLLŐ – TELJESKÖRŰ KÖNYVELÉS SZOLGÁLTATÁSOK ÜLLŐN
Egy igazán jó könyvelő iroda többet nyújt annál, minthogy elvégzi a rábízott könyveléssel járó feladatokat! Biztos támaszt nyújt cégének a könyvelésben és a hozzá kapcsolódó területeken.
Gondoskodunk róla, hogy Önnek a lehető legkevesebbet kelljen a könyveléssel foglalkoznia. Csapatunkat több éves könyvelői tapasztalattal rendelkező könyvelők alkotják, akik mindig naprakész információkkal támogatják az ügyfeleket.
Nyugodt adózásra vágyik?
Nem biztos, hogy a rövidebb út az egyszerűbb út, hiszen a túlzott kényelem olykor kellemetlenségeket szül. Pedig nem mindegy, hogy kire bízza a könyvelési feladatokat! Figyelembe véve, hogy nem minden könyvelői szolgáltatás egyforma, megéri néhány kilométerrel többet utazni – amennyiben feltétlenül szükséges a személyes megjelenés!
Amikor könyvelőt választ, nem csak szolgáltatást választ, hanem egyúttal vállalkozásának jövőjére is hatással lehet ez a döntés. Hozza ki belőle a legtöbbet velünk!
Odafigyelünk cége könyvelésére, adózására, személyre szabottan támogatjuk a különféle területeken, hogy minden előnyt biztosíthassunk a cég számára, amivel az csak élhet. Kellő figyelmet szentelünk minden projeknek, könyvelőink szakértelme és felkészültsége a biztosíték rá, hogy megfelelő kommunikációval remek feltételeket teremthessünk az ügyfél vállalkozásának.
A Nyugodt Adózás cégnév esetünkben valóban találó – nyugodt adózást biztosítunk az ügyfeleknek rugalmas, egyben professzionális szolgáltatások keretein belül.
Hívja szakértő könyvelőnket, kérjen konzultáció időpontot!
Ne várjon sokat a hívással, mert a mondás szerint „Aki sokat gondolkozik egy dolgon, sose lép a tettek mezejére!”
A lehetőség a sikeres vállalkozáshoz az Ön kezében van!
Tel.: 06 70 612 2303
Könyvelés szolgáltatásaink:
Könyvelés egyéni vállalkozóknak
Egyéni vállalkozásának könyvelését a legjobb kezekben szeretné tudni? Cégünk bármely adózási forma esetében rendelkezésre áll.
Könyvelés BT-k számára
Betéti Társaság számára keres tapasztalt könyvelőt? Velünk gördülékenyen mehetnek a dolgok!
Könyvelés Kft-k számára
Korlátolt Felelősségű Társaság könyveléséhez kellene könyvelő? Tapasztalatainkkal, szakértelmünkkel megbízható társra találhat!
Vállalkozás indítási tanácsadás
Vállalkozás indításán gondolkozik, de van néhány bizonytalan részlet? Szakértőinkkel minden kérdésére választ kaphat!
Egyéni vállalkozás indítása
Segítünk eligazodni az elsőre bonyolultnak tűnő adózási formák között, hogy egyéni vállalkozását az Önnek leginkább megfelelő kondíciókkal indíthassa el.
Pénzügyi terv készítése
A pénzügyi elemzések mind a múltra, a jelenre és a jövőre nézve egyaránt fontos részét képezik a vállalkozások működésének, ne bízza a vélelenre a dolgokat!
Üzleti terv készítése
A jó üzleti terv erős alapot ad a vállalkozásnak, alapos átgondolást igényel. Segítünk elkészíteni személyre szabott üzleti tervét!
Bérszámfejtés
Bérszámfejtésre nem csak az adóhatóság miatt van szükség! A hibák és hiányosságok elkerülése érdekében a jó bérszámfejtő aranyat ér!
Adótanácsadás
Az adóval, adó jellegű kötelezettséggel kapcsolatban széles körű támogatást nyújtunk vállalkozásának.
Könyvvizsgálat
A könyvvizsgálói feladatok, elemzések, beszámolók elvégzéséhez szintén rendelkezésre állunk.
SZJA készítése
Vállaljuk személyi jövedelemadó bevallásának elkészítését.
ÁFA ügyintézés
Mit kell tudni róla, milyen szabályok vonatkoznak az ÁFA-s vállalkozásokra? ÁFA ügyintézésben szakértő segítségre találhat!
Kétségtelen, hogy egy vállalkozás vezetése komplex figyelmet kíván, akár kisebb, akár nagyobb létszámmal működő cégről beszélünk. Ez egyben nagy felelősséget róhat az emberre, de ha megfelelő háttér áll rendelkezésére, kis támogatással olyan előnyökre tehet szert, amelyekre lehet, hogy eddig fel sem hívták a figyelmét. Ezért vagyunk mi, könyvelők, hogy biztosítsuk azokat a körülményeket, amelyekkel szabályszerűen, gondtalanul lehet jelen a piacon.
Tisztában vagyunk azzal, hogy egy cég megalapítása hosszas munkával jár. Az elvégzendő feladatok sokszor eltántorítják az embereket attól, hogy belevágjanak ebbe a projektbe. Már a folyamat elején, a tervezésnél kérheti hozzáértő segítségünket! Nem engedjük el a kezét, a kezdetektől támogató szerepet töltünk be az ügyfelek életében, hogy azok magabiztosan lendülhessenek át a különböző helyzetek nehézségein. Könyvelőirodánk erős partner lesz vállalkozása életében, a szolgáltatásainkat a legjobb minőségben igyekszünk biztosítani függetlenül attól, hogy kisvállalkozás vagy nagyvállalkozás ad megbízást számunkra!
Munkánk során előfordul, hogy olyan ügyfél jön hozzánk, aki éppen könyvelőt vált. Ennek általában nyomós oka van, hiszen vannak olyan elkerülhető hibák, amelyek kikerülhetőek megfelelő körültekintéssel. Mi ezeknek a bakiknak biztosan nem hagyunk esélyt, néhányan valamivel hosszabb utat tesznek meg csak azért, hogy mi foglalkozzunk a vállalkozás könyvelésével.
KÖNYVELÉS ÜLLŐ:
A nyugodt adózás fogalma számunkra a kényelemben rejlik, ami valójában összetettebb fogalom annál, mint ahogyan hangzik! Hozzá tartozik a biztonságérzet, a tudás, a rutin és minden egyéb, ami miatt az ügyfél tényleges nyugalomban végezheti mindennapos teendőit, mi pedig ehhez biztosítjuk a feltételeket.
Professzionális könyvelői szolgáltatásainkkal az adók, járulékok és bérrel járó költségek optimalizálása egyaránt szempont. Tegyük együtt hatékonyabbá a mindennapokat, hogy gördülékenyebben valósíthassa meg cégével kapcsolatban a kitűzött célokat!
A fentebb felsorolt ügyekben mind számíthat szakértő csapatunkra, gondoskodunk róla, hogy az Ön cége szigorúan a szabályokat betartva, de gazdasági szempontból a legjobb megoldásokkal élhessen. Amennyiben könyvelő Üllő területén vagy annak vonzáskörzetében kellene, a Nyugodt Adózás Könyvelő Iroda készséggel áll rendelkezésére!
Éves szinten akár több milliót is megspórólhat, ha jó a könyvelője!!! Ne a legközelebbit válassza!
Küldje el üzenetben miben tudunk segíteni: